A tea ital egy főzet, amely a teacserje szárított leveleiből vagy rügyeiből készül, ugyanakkor teának nevezik a különféle szárított növények, fűszerek, gyümölcsök főzeteit is. Hatásuk többféle lehet, teafajtától függően akár nyugtató, élénkítő, gyógyító, stb.
A tea eredetileg Ázsiából származik, s az ázsiai országokban ma is nagy hagyománya, kultúrája van a teafogyasztásnak. Kínában például már a 8. században is közkedvelt ital volt. Nem véletlen, hiszen ezek az ázsiai országok rendkívül jó táptalajnak bizonyultak a teakultusz kialakulásához, és a teázás nem csak az előkelő körökben terjedt el, hanem az egyszerű emberek életének is részévé vált. Mára már Nyugat-Európában is közkedveltté vált „gyógyfőzet”, és az angolok tea iránti szeretete is világhírű. De hogyan is kezdődött a teafogyasztás kultúrája és hogyan terjedt el?
Többféle mendemonda létezik, amely a tea, mint főzet keletkezéséről szól. Az egyik ilyen történet szerint Buddha, az ókori bölcs filozófus fedezte fel, mikor egy kerti meditációja alkalmával tealevél hullott csészéjébe. Egy másik történet szerint viszont Sen Nung kínai császár csészéjét tisztelte meg a teanövény. Még Marco Polo is utal feljegyzéseiben a teára, mint az egyik kínai pénzügyminiszter pozíciójából való elmozdításának okára.
Az első európaiak, akik megízlelhették az üdítő italt, azok a portugál felfedezők voltak, akik 1560 környékén látogattak el Japánba. S ezzel megkezdődhetett a kelet-nyugati teakereskedelem gyöngyöző története.
A teát akkoriban gyékénnyel bélelt faládákban szállították, az értékesebb fajtákat pedig ólomládákba csomagolták. A fogyasztásának kultúrája azonban lassabban terjedt el a növénynél. Eleinte Európában magát a teanövényt fogyasztották kenyérrel, s csak később készítettek főzetet belőle. De hogyan jutott el pontosan Angliába? Mi a teakultúra angliai története?
Tea Angliában
Állítólag Bragança Katalin portugál királylány volt az, aki hozománya közé tealeveleket is csomagolt, amikor hozzáment II. Károly angol királyhoz 1662-ben. Bár a tea már akkor is közismert volt Angliában, még csak gyógynövényként ismerték és fogyasztották, a királyné mindennapos teafogyasztása azonban elterjedt az udvarban, és szép lassan a kávé mellett ez is közismert itallá vált.
Tény azonban, hogy drága ára miatt a munkásosztály nem engedhette meg magának a növényt, így sokáig csak az elit kiváltsága maradt. Tulajdonképpen fogyasztását még mai napig gyakran az arisztokráciához kötik, amikor ötórai teázást emlegetünk.
Teaszertartás
Ahogy Angliában, úgy a keleti országokban is megvan a teaivás és –készítés sajátos kultúrája, ceremóniája. A japán teaszertartás legelterjedtebb formája a csanoju vagy szadó, csadó, ami egy konkrét teafajta előkészítési folyamatát takarja.
A szertartásoknak egyébként 4 változata van: az egyszerűbb, kötetlenebb csakai, és a hivatalosabb csadzsi, amely szigorúbb, tradicionálisabb összejövetelt takar. Ezek az összejövetelek pedig akár négy órán át is tarthatnak.
Általánosságban elmondható, hogy a szertartás négy részből áll:
1. Először egy könnyű ételt, ún. „kai-seki”-t szolgálnak fel |
2. Ezt követi a „nakadachi”, azaz szünet. |
3. A szertartás fő része a „goza-iri”, amelyen egy erős teát szolgálnak fel, a „koicha”-t. |
4. Az „usucha”, mely során gyenge teát szolgálnak fel. |
Teakészítés
Ami a teakészítést illeti, mondhatni, ahány nemzet, annyiféle szokás. Egyes országokban elterjedtebb a tealevelek szabadon való elhelyezése a teáskannában, míg máshol inkább teafiltereket használnak. A teák szálas vagy darabos változataiból készíthetők a legfinomabb italok.
Ízük, illatuk általában telt, testesen zamatos. Az elkészítésük viszont egy kicsivel több időt igényel, mint a filteres változatoké. Az előkészületek lépései azonban hozzásegítenek a kikapcsolódáshoz. Az is változó, hogy ki mennyi ideig áztatja a teát, s mivel fogyasztja. Az angolok például előszeretettel ízesítik a teákat tejjel vagy tejszínnel, de a fekete teákkal ellentétben a gyümölcsösek inkább cukorral, mézzel vagy citromlével érvényesülnek igazán.
Akad azonban, aki a bort, pálinkát, brandyt vagy rumot részesíti előnyben, sőt, Oroszországban például lekvárt is tesznek bele.
Hogyan készítsük el a teánkat?
Először is fontos, hogy jó minőségű víz álljon rendelkezésünkre, amelynek megfelelő az ásványianyag tartalma. Szükségünk lesz edényekre, és azt is el kell dönteni, hogy ázsiai vagy nyugati módon szeretnénk elkészíteni a teánkat. A különbség az intenzivitásban van, hiszen az ázsiai módszernél kevesebb vízhez tesznek több tealevelet, és többször, röviden öntik fel, tehát az íz sokkal erőteljesebb, mint a nyugati elkészítési módnál.
A nyugati elkészítésnél - ami térségünkben elterjedtebb - egyszer öntik fel bő vízzel a teát, és sokáig hagyják ázni.
Az edényeket illetően jó tudni, hogyha többféle teát is fogunk benne készíteni, akkor célszerű olyat választani, amelynek anyaga üveg vagy porcelán, hogy ne szívja magába az ízeket.
Teakészítés ázsiai módszerrel:
1. Melegítsük fel a vizet, de ne forraljuk túl! |
2. Ezzel a vízzel melegítsük elő a teás eszközöket, majd öntsük ki! |
3. Tegyünk tealevelet a gaiwanba! (A gaiwan három részből álló teaeszköz: alátét, csésze, fedél.) |
4. Öntsünk egy kis vizet a teára, majd öntsük is le róla. |
5. Ellenőrizzük a víz hőmérsékletét, majd öntsük ismét a tealevelekre és áztassuk egy ideig. |
6. Öntsük át a kiöntőbe a teát a gaiwanból! – első felöntés, innen töltjük ki csészékbe mindenki számára. |
7. Végül mindig öntsük fel újra és újra, és szervírozzuk, amíg az íze élvezetes. |
Teakészítés nyugati módszerrel:
Az ízletes teához három dologra kell figyelnünk: a megfelelő mennyiségű vízre, megfelelő vízhőmérsékletre és az időzítésre.
Általában a tealevél és a víz aránya itt 10-12 g/1 liter, az áztatás pedig 3-8 perc, attól függően, hogy mely teatípussal van dolgunk.
Ahogy fentebb írtuk, a nyugati módszernél csak egyszer öntjük fel vízzel, így bár nem lesz olyan erőtejes a végeredmény, csak egyszer kell bíbelődnünk vele.